Arany János 1856-ban írta ezt a verset a szabadságharc bukása után, nagykörösi tanársága idején. Azt mutatja meg benne, hogyan lehet az emberi tisztaságot, méltóságot megőrizni. Nem lehet mindenki kivételes bátorságú, emberfeletti erejű hős, de a két apród tisztessége és hűsége példamutató.